TE JÓ ISTEN…

2008 augusztus 13. | Szerző: hapcivirag |

 Most nem olvasom vissza, mit ömlengtem eddig a vasálarcosról, de legszívesebben mindet törölném. Az az ember beteg. Késtem egy órát a messengerről, mert belefeledkeztem a lányommal való piszmogásba. Ezt szerintem normális embernek nem kell magyarázni, elég érte elnézést kérni. Nos, a vasálarcos kiborult és miután én elmentem futni, sutyiban lehordott a messengeren mindennek. A hülye picsa volt a legenyhébb kifejezés. Futásból visszatérvén bekapcsoltam a netet és vártak a messengeren az üzik… Néztem és először nem értettem. Elolvastam még egyszer. Aztán még egyszer. Aztán még egyszer. Aztán pedig elköszöntem. Megköszöntem neki az együtt töltött időt és kértem, hogy vigyázzon magára. Ilyen kis illedelmesen. Aztán leléptem.

Futás közben azon agyaltam, vajon tényleg bennem van-e a hiba. Van bennem is, persze. Mostanában egyszerűen képtelen vagyok betartani a pontosságot, de egyszerűen annyi dolgom van, hogy az hihetetlen. Az államvizsgákra már egyáltalán nem jut idő. És futás közben azon gondolkodtam, vajon miért nem akar sikerülni. Merthogy a vasálarcos sértődése még futás előtt kezdődött, bár akkor “csak” “simán” megsértődött. És én már akkor azon gondolkodtam, úgy lihegvén-izzadván, hogy ez így nem fog menni. Dehát vajon kiben lehet a hiba, vajon benne, vagy bennem, hogy nem akar összejönni. Azon gondolkodtam, hogy nekem eddig ő a kilencedik pasim, ő már túl van több, mint 200 nőn. Vajon melyikőnk a bénább? És hát… Arra jutottam, hogy ő, hiszen túl sokat fogyasztott a “normálishoz” képest és 44 évesen se család, se gyerek, se elvált nej, se senki. Aztán az is eszembe jutott, hogy biztosan én vagyok túl beképzelt és túl sokat gondolok magamról, nem szabad mindig a másikat hibáztatni, én is valahol valamit elszúrtam. Dehát, ettől én még bizony elköszönök a vasálarcostól. Hazaértem, és a totális idegbaj várt. Revideáltam az elképzelésemet. Mégsem bennem van a hiba…

Illetve de. Mondtam én, hogy kizárólag idiótákat fogok ki…