Annyi sok minden érdekes dolog van!

2010 július 30. | Szerző: hapcivirag |

Ez szerintem egy evidencia. Onnan jutott eszembe, hogy időnként elgondolkodom azon, miért nem találok magamnak párt. Istenkém, ez egy annyira elcsépelt, agyonrágott, oda-vissza ragozott téma, hogy az borzasztó! Ettől függetlenül időnként érdemes előkotorni a fiók mélyéről, leporolgatni, megnézni minden sarkát, majd bólogatva visszarakni: hátt… ez még mindig nem változott semmit. Ugyanaz a bársonykötétes, közepesen vastag, sötétzöld könyv, mint eddig volt, máximum az idővel kicsit megsárgultak a lapjai.

 

Szeretem én, szeretem, de mivel eddig kábé hatszázszor kiolvastam, csak úgy magányomban, már kívülről tudom. Úgyhogy most új játékot kezdtem vele: becsukom a szemem és felütöm valahol, majd a harmadik bekezdést elolvasom – a kiragadott részek aztán vagy érdekesek, vagy tudom a mondat végét. Persze, olyan is van, hogy egy-egy részlete más megvilágításba helyez bizonyos dolgokat. Amikor épp a kezembe kerül, elcsodálkozom rajta, hogy sem írója, sem címe nincsen. Fura egy könyv, tény és való. És vannak benne üres lapok – de mivel régi, kizárólag töltőtollal merném megtisztelni, az meg nincs.

Hogyan kapcsolódik ez a sok érdekes dologhoz? Hát úgy, hogy annyi mindennel el tudja magát foglalni az ember lánya, hogy bizonyos más dolgokra már nem is jut idő. Kinek szája íze szerint. Van, akinek magára nem jut ideje, lelke pallérozására, vagy teste edzésére (vagy mindkettőre… szerintem az a leggázabb. Traca kívül-belül). Van, akinek a gyerekére nem jut idő (szerintem ez egy bizonyos korig egyszerűen bűn, ami egy bizonyos kor után százszor bosszulja meg magát, teljesen jogosan…), van, akinek a munkára (szerintem lusta dög), van, akinek a háztartásra (fúj…). Van, akinek a pénzügyeire nem jut ideje, csak elkölti, ami van, aztán majd csak lesz valahogy (szerintem a világ egyik legnagyobb hülyesége, főleg, hogy később meg sír, hogy deszarneki). Van, akinek a párkapcsolatra – létesítésre, ápolásra (hát ez meg nagy valószínűséggel egyedül marad, aztán majd öregen néz ki a fejéből, hogy milyen rossz társ nélkül). Nos, én ez utóbbi vagyok. De mivel már régen rászoktam, hogy jóelőre tervezzem az életemet, s így aztán már ezer és egy vízióm volt arról, milyen lesz öregen egyedül lenni, elfelejtek megijedni tőle. 🙂 De ez csupán azért van, mert TÉNYLEG annyi minden érdekes dolog van, amire viszont nem sajnálom az időt. Vajon önző vagyok? Na jó, hát ez nyilvánvaló, hiszen minden ember önző. De vajon az egészséges mértékig? Én azért azt gondolom, hogy igen. Főleg, mert ha valaki mégis megtalálja nálam azt a zöld könyvet, olyan kis türelmes tudok lenni, meg megértő, meg folyamatosan magyarázó, hogy a fél ismeretségi köröm rajtam röhög. De hát… Ilyen vagyok és kész. Arra viszont kifejezetten lusta vagyok, hogy egyáltalán keressek. Újabb kérdés: vajon a sikertelenség annyira elvette a kedvemet, annyi kudarcot éltem meg, hogy keserűen legyintve a fenébe hagyom az egészet? Ezt nem gondolnám. Egyik kapcsolatomat sem kudarcként éltem meg, soha. És nem is keseredtem meg. Valóban csak arról van szó, hogy más dolgok sokkal jobban érdekelnek. Újabb kérdések: vajon aszexuális vagyok? Egyáltalán, érdekelnek engem a férfiak? És a nők?!?! Nnah, itt azért már vannak érdekes felfedezések. Hehe, neeem, nem a nők érdekelnek. De sajnos a férfiaknak is csak egy egészen könnyen behatárolható és induri-pinduri csoportja, pont azok, akikből alig szaladgál egy-egy mai világunkban. Na hát itt a bökkenő! Ezt úgy lehet marha hétköznapian és elcsépelten és pofavágósan megfogalmazni, hogy magasra tettem a lécet. Püff neki. Most sírjak?! Dehogy sírok! De ebben a helyzetben, szerintem, egy dolgot tehetek: várok. Be nem csukódva. Talán egyszer mégiscsak szembejön velem egy olyan pali, akit elképzeltem. Nem! Ez nem jó megfogalmazás!!! Nem elképzeltem, ez marhaság. Nincsenek szigorúan meghatározott körvonalak, nincsen szigorúan megfogalmazva, hogy kizárólag kék szeme lehet és sötét haja, és nem lehet sem sovány, sem kövér, legyen izmos, legyen gyengéd, de erős… Ez ökörség. Nem egy álomképet kell hajszolni és minden egyes szembejövő férfit megpróbálni beletuszakolni, mert úgysem megy. Mondjuk az tény, hogy a sötéthajú palik vonzanak úgy igazán… 🙂 De ez igazából nem jelent semmit sem. Tehát: nem arra kell várni, akit elképzeltem, hanem arra, aki megmozdít. Nem az agyam, nem a lelkem, nem csak úgy a testem, nem psziché és nem a csúf testi lét képzeli el ezt bennem. Hanem valami egészen más. Érezni kell. ÉREZNI. Aki volt már úgy igazán szerelmes, az kiválóan tudja, miről beszélek.

Arról, amikor háttal ülve a bejáratnak egyszerűen megérzi az ember, ha valaki belép – és erre felrebbennek a pillangók a gyomrában.

Arról, amikor az ember az 1,80-as magasságot és a kék szemeket tartja ideálisnak, de belenéz egy mocsárszínű szempárba, akinek a gazdája maximum akkora, mint ő, és utána képtelen normálisan megfogni egy bevásárlókosarat, mert kiejti a reszkető kezéből.

Arról, amikor az ember összefut egy pasival és inkább úgy tesz, mintha az ott sem lenne, mert attól tart, hogy kiderül: ez az ember végtelenül, ok és magyarázat nélkül, CSAK ÚGY, indokolatlanul és nagyon, v o n z. Pedig barna a szeme, fiatalka és nem is egy Jason Statham…

Arról, amikor az ember ránéz egy palira, akiről tud valami egészen egyszerű dolgot (például, hogy családja van), és teljesen magától, gondolkodás nélkül az jut eszébe, hogy „EZ a pali de jó lenne nekem, Istenem, de kár, hogy nős!” És aztán persze elszégyelli magát, hogy ilyesmi egyáltalán az eszébe jutott és gyorsan elmenekül.

Arról, amikor az ember ,mondjuk, munkakapcsolatban van valaki mással és mindketten érzik, hogy valami más is van, valami nagyon mélyről jövő, nagyon komoly, de nem akarják és nem merik megtörni a csendet és a szabályokat, mert mindketten teljesen, tökéletesen és 100%-ig érzik, hogy ha lehullna az álarc, akkor vége lenne a világnak, bárki másra tekintet nélkül. Így aztán, bár egymás szemébe nézve tökéletesen tisztában vannak a szituációval, hiszen egyik sem hülye, inkább marad a csend és a duplázott elvárások – és néha egyetlen egy mondat, ami akár teljesen hétköznapi is lehet, de lágy hangsúllyal többletjelentést hordoz…

Nem „elképzelt” férfiről van szó tehát. Hanem érzendőről. És arról, hogy a fenti kis helyzetek olyan hihetetlenül kellemes, izgalmas, pilleröptető érzéssel töltik el az embert, hogy csak és kizárólag ez az az érzés, amiért hajlandó lemondani a többi érdekes dologról, amivel elfoglalja magát, míg vár ezekre az értékes percekre, akár másodpercekre. ÉS ITT A LÉNYEG! Ott, hogy egy számomra többletérzeteket nem hordozó férfiért nem mondok le a túlóráimról, mikor élvezem, amit csinálok; nem mondok le a kutyámmal, a kertszépítéssel, az olvasással, a tanulással töltött időről, csak azért, hogy legyen egy kapcsolatom. EZÉRT nem jön be nekem az internetes társkeresés. Mert MINDEGY, milyen egy pali. Ha a pillangók alszanak, lehet akár a földkerekség leggazdagabb, legsármosabb, legkedvesebb ürgéje is akár, akkor is veszett fejsze…

Az a zöld könyv olyan, mintha időnként befüvezne az ember. Ül, vigyorog és megvilágosodik. 🙂

No de, amíg várakozásomban idén a negyedik komoly bevételt ígérő üggyel foglalatoskodom, csak teszek még be képet az „álompasiról”, hogy némi esztétikai örömet is okozzak. Főleg persze magamnak, hisz nem tudhatom, másnak ez az ember hogy tetszik. Nekem naaagyon! Az sem érdekel, hogy alacsony és kopaszodik… 🙂 🙂 🙂